A 400. jubileumi tanfolyam programja 2016.11.19.-20. napokra

Ideje mindkét napon: 10:00-18:00

 

A 2007 áprilisi első tanfolyam után 2008 szeptemberében ünnepeltük az ötvenediket, 2009 szeptemberében a századikat, 2011 áprilisában a 200.-at, majd 2014 novemberében a 300.-at, és mostanra elérkeztünk a négyszázadik (400.) tanfolyamhoz!!! Szinte hihetetlen, hogy ekkora kíváncsiságra, tudás, és alkotásvágyra lelek idehaza a découpage mélyebb, igényesebb fejezetei iránt. Az elmúlt 399 alkalom visszaigazolta műhelyünk választott mottóját:

 

"A szépség fogja megmenteni a világot".

 

Vagyis mindannyiunkban ott rejtőzik a vágy, lelkünk "szebbik" énjének kifejezésére. Ehhez egy lehetséges eszköz számunkra a découpage, amely közös szenvedélyünké vált az elmúlt háromszázkilencvenkilenc közös alkotásunk alkalmával. És most végre minőségi váltást is elkönyvelhetünk. Elmondhatjuk, hogy Európa egyik vezető hobbitermékeket előállító CADENCE (Törökország) termékeit kizárólagosan mi forgalmazzuk, és élvezzük első kézből kreativitásuk csodálatos előnyeit.

 

Ezért a 400 alkalomért köszönet Mindannyitoknak, akik ilyen kitartással és lelkesedéssel vesztek részt a foglalkozásokon. Köszönet Nektek, akik már hosszú évek óta kitartó "hűséggel" tartjátok a csapat gerincét, és mára már a Művészeti Műhely "törzsgárdáját" alkotjátok. És mindazoknak, akik menetközben vagy újabban csatlakoztak és csatlakoznak műhelyünkhöz. Az ajtó Mindenki számára nyitva áll, hogy összekössön bennünket a közös alkotás öröme.

 

Kívánom, hogy a jövőben még sok ilyen kerek évfordulót ünnepelhessünk együtt, vidámságban és önfeledt alkotásban!

 

A tanfolyamon természetesen tortával és pezsgővel ünnepelünk, ahogy ez most már szokásunkká vált a kerek jubileumok alkalmával!

                                                               

 

Ezen a jubileumi tanfolyami hétvégén az egyedileg tervezett karácsonyi Cadence „Angyalszárny” kollekció darabjait készítheted el.

Részvételi díjak:

- Projekt 1 (haladó+középhaladó): 10.000.- Ft

- Projekt 2 (középhaladó+haladó): 10.000.- Ft (két tárgy együttes elkészítése)

Életképekhez ezekre klikkelj: még nem zajlott le, ezért nincsenek képek

 

Projekt 1: Szárny formájú asztali álló dísz , csepp függővel (középhaladó/haladó, elkészítése cca. 7-8 óra)

 

Felhasznált technikák:
Egyedi tervezésű, asztali fa állódíszt dekorálunk, amely a lakás karácsonyi dekorációjának igazán különleges darabja lehet. A tárgy elkészítése során a következő technikákat ismerheted meg:

- koptatott shabby chic felület készítése Cadence very chalky festékkel és wax-al
- felületbe koptatott rizspapíros dekoráció
- a háttérfelület és a rizspapírok összeárnyalása
- 3 D-s stecilezés
- a csepp függő elkészítése, festése, díszítése a Cadence különböző effekt termékeivel
 

 

Projekt 2: Óriás szárny alakú függő dísz és bársonyporos vágott fadísz (középhaladó/haladó, elkészítése cca. 7-8 óra)

 

Felhasznált technikák:
Egyedi tervezésű, óriás szárnydíszt dekorálunk, amely a lakás karácsonyi dekorációjának igazán különleges darabja lehet.. A tárgy elkészítése során a következő technikákat ismerheted meg:

- koptatott shabby chic felület készítése Cadence very chalky festékkel és wax-al
- felületbe koptatott rizspapíros dekoráció
- a háttérfelület és a rizspapírok összeárnyalása
- különböző stecilezési technikák, választásod szerint
- a száradási idóben a vágott fadísz elkészítése, festése, díszítése, dekorálása a Cadence bársonyporral
 

 

Helyszín: Videoton Irodaház, III. épület, I emelet 107 szoba, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54. (térkép)

 


Jelentkezés:

Jelentkezéskor meg kell jelölni, hogy az illető melyik mintatárgyakat szeretné elkészíteni. Csak egész napra lehet jelentkezni. A részvételi díj tartalmazza a felhasználandó nyersanyagok árát és eszközhasználatot. Az elkészített alkotásokat a résztvevők hazavihetik. Jelentkezés elektronikus levélben vagy telefonon.

Postacím: 1029 Budapest, Tompa M. u. 12.

Elektronikus-levél küldése

Telefon: 1-3916006  /  Mobiltelefon: 20-5225877

Web Design    /    Vissza   /    GLOBEal-home

 

Web Design    /     Vissza   /    GLOBEal-home