|
A velencei karnevál
hetébe léptünk. Ennek témájában és hangulatában telik majd természetesen a
szombati foglalkozás is.
Most azonban kicsit nosztalgiázom, mert nem Velencében, hanem Budapesten
nézem éppen az eléggé sűrűn hulló hóesést. Nálam szomorúbban ezt, mármint a
hóesést, csak a macskám konstatálja, amint a meleg radiátoron üldögélve nézi
egyre nagyobb hóval borított kis kerti birodalmát…
Ma délelőtt végigpörgettem az elmúlt 10 év folyamán Velencében készített
több ezer fotót, s a karneváli látogatások közül kiválogattam az általam
leghangulatosabbnak tartottakat, ami nem volt egyszerű feladat. De ezeknek a
káprázatos képeknek a hangulata talán mindenkit egy picit elröpít, ha csak
képzeletben is, a karneválra…
Ez a kép természetesen nem a
karnevál idején készült…
A piazzetta di San Marco téli
verőfényben, nyugodt körülmények között A dózse palota előtti kis tér szélén
magasodó karcsú oszlopok egyikén a szárnyas oroszlán, Velence jelképe,
másikon pedig, a sárkányon állva Szent Teodor, Velence első védőszentje
őrködik. A legősibb velencei babona szerint az oszlopok közt sétálgatni
biztos halált jelent, hiszen évszázadokon keresztül itt végezték ki a
köztársaság ellenségeit.
A karnevál idején azonban, mikor egy
tűt sem lehet leejteni a tömegben, ki törődik a babonákkal?
A rokokó jelmezbe öltözött „főúri
társaság” Velence fénykorát idézi
A jelmezbe öltözöttek záró
felvonulásán
Megérkezett a dózse és felesége is
Papagéno és Papagéna Mozart
Varázsfuvolájából
Válogatás a leggyönyörűbb jelmez
kompozíciókból
Egy kis velencei
karnevál történelem…
A 13. század elején tűntek fel először Velencében maskarákba öltözött
lovagok, akik kitalálták a „tojásjátékot”, amely abból állt, hogy szívük
hölgyét illatos vízzel töltött tojásokkal dobálták meg. Az új szokás nem
tetszett a Nagytanácsnak, 1268-ban lemondatták a játékot. Két évtizeddel
később jelentek meg az első maszkok Velencében. Egy fél évszázaddal később
ezeket is szigorúan megtiltották. Állandóan újabb és újabb törvényeket
hoztak az álruhák, maszkok, állszakállak viselése ellen, de a velenceiek
ellenállást mutattak. És évről évre egyre jobban kiterjesztették a karnevál
idejét. A 18. századra megjelentek a jellegzetes figurák és maszkok a
Commedia dell’Arte tipikus szereplőiből, mint Pantalone a bohóc, Arlecchino
és szerelme Columbina, a bolognai eredetű Dottore, hosszú csőrszerű
maszkjával. Ez utóbbi, tipikus velencei maszk az 1600-s évek szörnyűséges
pestisjárványainak idejéből ered, amikor néhány orvos tetőtől talpig
beöltözve, kezükben hosszú pálcával járták a fertőzött utcákat, arcukon
hatalmas madárcsőrre emlékeztető álarcban - melybe gyógynövényeket is tömtek
-, így próbálva távol tartani maguktól a halálos kórt, amely időnként igen
erősen megtizedelte Velence lakosságát.
A 18. századra Velence a karneválok városa lett. A barokk és a rokokó
korában már hivatalos, városi ceremónia keretében nyitották meg a
vígasságokat melyben mindenki kivétel nélkül részt vett, tomboló mulatság
folyt a város minden pontján, és színpompás bálokat rendeztek a Canale
Grande fényűző palotáiban. Európa főúri köreiben divat volt részt venni a
velencei karneválon, melynek egyik legvonzóbb és kötelező kelléke az álarc
volt, melyben bárki inkognitóban maradhatott. A köztársaság bukásával,
Napóleon uralmának kezdetén az évszázadossá vált attrakció eltűnt és
feledésbe merült a csatornák felett. Egészen addig, míg csaknem 200 évvel
később, 1979-ben művészek és idegenforgalmi szakemberek újra
felelevenítették és útjára indították a több évszázados hagyományt. A
kulissza szinte mit sem változott az évszázadok alatt, a mulatság azonban ma
már leginkább csak a turistáknak szól.
Húshagyó kedden véget ér a karnevál. Hatalmas máglyán égetik el a karnevál
hercegét, ill. az őt jelképező szalmabábot, amelynek majd két hétig hódolnak
a lagúnák városában. A karnevál véget ér, de az év bármely napján maszkok
köszönnek ránk szinte minden kirakatban, mert a maszkok mára Velence
jelképeivé váltak. Elválaszthatatlan szimbólumok, amely a „Serenissima”, a
tenger királynőjé valaha volt legfényesebb és leggazdagabb
álomköztársaságának régen múltba veszett dicsőségét hivatottak jelképezni.
És még.....
És végül egy valóban
autentikus recepttel hozakodom elő… Velence egyik régi, tradicionális
vendéglőjének, a Ristorante Antico Martini-nak a fánk receptjével.
http://www.anticomartini.com/it/ristorante-venezia
Velencében még a fánk is más. A frittelle veneziane omlós és ropogós
egyszerre, pikáns és fűszeres a belesütött pinolotól (szárított fenyőmag) és
a kandírozott gyümölcsöktől, izgalmas felhangot kap a grappától. Tényleg
megéri kipróbálni! Jó sütögetést és jó étvágyat mindenkinek!
Viva la carnevale!
Frittelle
veneziane/Velencei fánk
Hozzávalók:
3 dkg élesztő, 50 dkg liszt, 10 dkg mazsola, 10 dkg pinolo (fenyőmag), 10
dkg kandírozott narancs és citrom apró kockákra vágva, 10 dkg kristálycukor,
10 cl grappa (esetleg rum), kevés víz, a sütéshez olaj, szóráshoz porcukor
Egy mély tálba morzsoljuk bele az élesztőt, tegyünk hozzá kevés langyos
vizet. Adjuk hozzá a cukrot, a lisztet, és a grappát. Gyúrjuk össze finom
sima tésztává, akkor jó, ha a tészta már nem vet hólyagokat. Takarjuk le
konyharuhával és tegyük meleg helyre kelni. Amikor a tészta már minimum a
duplájára dagadt, adjuk hozzá a fenyőmagot, mazsolát, kandírozott gyümölcsöt
és dolgozzuk újra össze. Forró olajba szaggassunk evőkanállal a tésztát és
süssük aranybarnára. Forrón, porcukorral meghintve tálaljuk.
Velencében még a fánk mellé is jár
egy csésze capuccino…
|
