A DÉCOUPAGE MŰVÉSZETI MŰHELY HARMADIK ALKOTÓ-HÉTVÉGÉJE

Monoszló, 2011.augusztus 26-28.

Lezajlott a Découpage Művészeti Műhely harmadik, immáron rendszeressé vált nyári alkotótábora a Balaton-felvidéki Monoszlón. Habár minden eddigi tábor egyformán kedves, emlékezetes és felejthetetlen számomra és gondolom a résztvevők számára is, mégis – ha szabad ebben a helyzetben egyáltalán rangsorolni – azt kell mondjam, hogy számos értelemben ez a mostani meghaladta az eddigieket. Véleményemben többen – akik a korábbiak valamelyikén (esetleg mindegyikén) is jelen voltak – egybehangzóan osztoztak velem. Valahogy úgy alakult, hogy a mostani hétvége hangulata – a feszes munkatempó ellenére – minden tekintetben egyaránt szolgálta a közös „szerelem” iránti vágyak kielégülését, a szokásos értelembe vett kikapcsolódás lehetőségét, és nem utolsó sorban a műhelyszellem összetartó erejének növelését. Mindezeken túl külön örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy évről évre újabb arcokkal bővül a Műhely csapata, amely a Műhely jövőjének egyik legbiztosabb záloga, s amelyhez a szilárd hátteret a Műhely állandó „törzsgárda” csapata adja.
A három évvel ezelőtti első alkalom óta jócskán felcseperedett macskalány, Kókusz - a legendás első tábor mókamestere - kivételével minden „hangulat és látványelem” adott volt, ami ennek az eseménynek már kötelező hozzávalója, vagyis: jókedv, kacagás, fergeteges hangulatú, tempójú és fáradhatatlan alkotómunka. Közösen töltött étkezéseinkhez ki-ki az otthonról hozott finomabbnál finomabb falatokat tálalta fel. Kulináris élvezeteink koronájaként, a szombat esti bográcsozás eredményeként, részünk lehetett egy remekbe szabott, különleges és egyedi „felfogású” mediterrán marharagu elfogyasztásában is, amelyet az idénre három főre bővült zseniális alkotói-team komponált meg számunkra.
A falucskát a három nap alatt most is alaposan felforgattuk. Az örvendetes létszám bővülés okán Gabiék parasztházán és az Alkotóházzá avanzsálódott Faluházán kívül idén az Erdei Iskola névre hallgató Vendégház szobáit is birtokba kellett vegyük.
Vasárnap reggel alaposan „kifosztottuk” a káptalantóti piac bolhapiacos kínálatát, majd reggeli gyanánt kecskesajtot, háztáji gyümölcsöt, tökös-túrós-mákos rétest, tepertős pogácsát, langallót és bodzaszörpös limonádét kóstolgattunk. Az eddigiekhez képest, a nyári kánikulának köszönhetően új elemként lépett be programunkba a balatoni pancsolás is, ami miatt többen már péntek délelőtt megérkeztünk Monoszlóra. Ezúttal az egész hétvégét – minden eddigi tapasztalat ellenére – eső nélkül vészeltük át, de a szombat esti szélviharral érkezett lehűlés lehetővé tette, hogy ne maradjon el a tradicionális bográcsozás utáni kandalló melletti üldögélés a fantasztikus levendula illatfelhőben úszó pajtában, amihez most olyan emelt hangulat társult, hogy a társaság még dalra is fakadt!
Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: gömbölyű. Egy minden elemében tökéletes hétvégével ajándékoztuk meg magunkat, egy összehangolt „team-munka” keretében, amiért, most már harmadik éve mondok soha meg nem szűnő köszönetet Scholtz Gabinak… Nélküle, s a többi aktív résztvevő nélkül csupán félkarú „óriás” lennék. Nagyon boldoggá tesz, hogy immár harmadszor mondhatjuk el együtt, hogy minket valóban a découpage iránti szerelem és a közös alkotómunka kovácsol valódi MŰHELY közösséggé!

 

A hétvége alkotói célkitűzései és a hétvége pillanatai képekben:

F

A hétvégére választható tárgyak:

F

Érkezés és szabadidős pillanatok

F

Alkotói pillanatok és az alkotások

F

Szombati esti bográcsozás és kandalló melletti üldögélés

F

Ebédszünetek

F

Piacolunk

F

Csoportképek
                           

Érkezés és szabadidős pillanatok:

Alkotói pillanatok és az alkotások:

Indulunk a Faluháza felé...

 

Az alkotás vidám, elmélyült és felejthetetlen pillanatai

Elkészült és kevésbé kész alkotások, a teljesség igénye nélkül

Szombati esti bográcsozás és kandalló melletti üldögélés:

"Tettre" készen az alkotói team, kezdődhet a főzés.

Merengés: "Tálalhatom e már vagy sem. Ez itt a kérdés."

Ebédszünet:

Piacolunk:

Csoportképek:

 
Web Design    /     Vissza   /    GLOBEal-home